Kiterjesztették a tudás határait

Kelecsényi Ágnes kurátorral a Selyemúton

A dunhuangi Ezer Buddha barlangok felfedezése, illetve feltárása látványosan köti össze a két nagyszerű magyar életpályáját. Széchenyi Béla expedíciójának ugyanis döntő szerepe volt abban, hogy Stein Aurél nekivágott a dunhuangi útnak. Élete legnagyobb felfedezésének nevezte, amit ott talált. Kelecsényi Ágnes tudós-kurátor tárlatvezetésén jártunk.

Hír

A Magyarok a Selyemúton kiállítás megnyitóján hatalmas érdeklődés kísérte az MTA Könyvtár Keleti Gyűjteménye tudós munkatársának tárlatvezetését.

A megnyitó közönsége a tárlatvezetésan

Mint elöljáróban elmondta, a feliratok három nyelvűek – magyar, angol, kínai –, igen-igen rövidek. Viszont készült hozzá egy mobilapplikáció, amely által 70 oldalnyi szöveget lehet elolvasni, így a legapróbb részletekkel is megismerkedhetnek a látogatók.

demo.nainuwa.com              

1. lépés: bejelentkezés

user: treventus

password: JustSimple

            

2. lépés: Login  

user: EK

password: EK123

 

Majd: Gyűjtemények fül

Mi is az a Selyemút?

 

Az utóbbi időben mind gyakrabban halljuk emlegetni a Selyemutat, amikor nemzetközi politikáról, geopolitikáról, gazdaságról, kereskedelemről van szó – indította a tárlatvezetést Kelecsényi Ágnes. Az a Selyemút, amelyről a kiállításunk is megemlékezik, az i. e. 2. századtól több mint ezer éven át kötötte össze a Keletet és Nyugatot. A nevét viszont csak a 19. században kapta, amikor 1877-ben egy német földrajztudós, Ferdinand von Richthofen ekként említette az eurázsiai útvonalrendszert.

Miért olyan fontos a Selyemút? Mert nemcsak kereskedelmi célokra szolgált, hanem a Földközi-tenger térsége és Kína között lehetővé tette a különböző eszmék, vallási tanok, művészeti stílusok, no meg a különböző technológiák elterjedését, így hozva létre egy egészen sajátos kultúrát.

Ennek megismerésében, a tárgyi emlékek és dokumentumok feltárásában, valamint a térség földrajzi, térképészeti és geológiai leírásában játszott elévülhetetlen szerepet Széchenyi Béla és Stein Aurél.

 

A nagy előd, Kőrösi Csoma Sándor

 

Az 19. században igen erős volt a Kelet iránti tudományos érdeklődés. A magyar keleti expedíciók indíttatása az identitáskeresésben és az őshazakutatásban rejlett.

Természetesen minden Kőrösi Csoma Sándorral kezdődött – mutatott rá egy ereklyére, amely az ő síremlékéről készült festményt foglalja koronás címeres rézkeretbe, és amely arról is nevezetes, hogy Széchenyi István egész életében az íróasztalán tartotta. A felirat szerint Csoma távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak a lelkében.

A magyarok őshazáját indult el megkeresni, azonban egy új tudományág, a tibetisztika megalapítójaként ismerte meg a világ, hiszen ő állította össze az első tibeti-–angol szótárt és nyelvtant, illetve fordította le az első buddhista szövegeket nyugati nyelvekre.

 

A láda mögül megszólal az a Stein Auréllal készített rádióinterjú, amelyben Kőrösi Csoma Sándorról beszél

Nemcsak a kiállításon látható­ fotó – amikor ellátogatott nagy elődje dardzsilingi sírjához – tanúskodik Stein Aurél iránta való tiszteletéről, hanem egy meghallgatható hangfelvétel is. 1937. december 31-én, amikor Stein Aurél utoljára tartózkodott Magyarországon, magyar fordítója, Halász Gyula kérésére hajlandó volt rádióinterjút adni. Ebben Halász azt szerette volna, ha a saját kutatásairól beszél. Mivel már minden népszerűsítő műve megjelent magyarul, ezért inkább Csoma tevékenységét méltatta. Érdemes meghallgatni – ajánlotta Kelecsényi Ágnes –, hiszen az egész magyar keleti kutatásról is összefoglalja gondolatait.

 
Az első expedíció Széchenyi Béla (1877–1880) vezetésével

 

Az első Belső-Ázsiába indított expedíció Széchenyi Béla nevéhez fűződik. A „legnagyobb magyar”, Széchenyi István idősebbik fia. Hosszú ideig a nemesi ifjak életét élte, jogi diplomát szerzett, sokat utazott, vadászott, harminchárom éves korában nősült meg, Amikor felesége két év múlva meghalt, a nagy utazástól remélve fájdalomenyhítő hatást, szervezte meg a felfedezőutat.

Széchenyi Béla – az első Belső-Ázsiába indított expedíció az ő nevéhez fűződik

Az, hogy ilyen fantasztikus eredményeket ért el, annak is köszönhető, hogy előtte konzultált a korszak legnagyobb geológusaival, többek között Eduard Suess-szel és Ferinand Hochstetterrel. Azt ajánlották neki, hogy vigye magával a nagy magyar geológust, Lóczy Lajost. A csapat tagja volt még Kreitner Gusztáv, a bécsi katonai térképészeti intézet munkatársa – neki köszönhetők az itt látható térképek –, és Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész, aki azonban megbetegedett, és visszafordulni kényszerült.

A Széchenyi Béla vezette expedíció dokumentumai

A Széchenyi expedíciónak tulajdonképpen az volt a célja, hogy kelet–nyugati irányban átszeljék Ázsiát. Szerettek volna Tibetbe is eljutni, ezt azonban a kínai hatóságok a bizonytalan politikai helyzet miatt nem engedélyezték. Így Dunhuang lett utazásuk legnyugatibb állomása. 1879. április végén érkeztek oda. A város első csillagászati helymeghatározáson alapuló térképét is ők készítették el. 

Nagy érdemük, hogy felfedezték az Ezer Buddha barlangot, és felismerték hihetetlen művészeti értékeit. 1879. május 2-án látogatnak el ide, és rögtön rabul ejtette őket a látvány. A kiállításon látható Lóczy naplója, benne a barlangok első leírása.

Lóczy Lajos hívta fel 1902-ben Stein Aurél figyelmét „Kína díszére”, segítette hozzá élete legnagyobb felfedezéséhez. Ezt Stein később minden ezzel foglalkozó írásában megköszönte Lóczynak. Az azóta már a Világörökség részét képezi a 492 barlang, ahol 45 000 négyzetméternyi falfestmény, kétezer stukkó és mintegy 15 köbméternyi kézirat volt fellelhető, köztük a világ legrégebbi nyomtatott könyve, a 868. május 1-jére datált Gyémánt Szútra. Ezek feltárásában ért el világra szóló eredményeket Stein Aurél.

 
"Egy nagyon szeretetreméltó ember"

 

– ez áll a 81 éves korában, az álmait beteljesíteni látszó afganisztáni expedícióban elhunyt Stein Aurél kabuli síremlékén. Küzdelmes utazásaival Indiában, Kínai-Turkesztánban, Perzsiában és Irakban kiterjesztette a tudás határait – foglalta össze hatalmas pályáját az emlékező felirat.

Stein Aurél (1862–1943) egy pesti művelt középosztálybeli zsidó család gyermeke. Nagybátyja, Hirschler Ignác – a magyarországi szemészet megalapítója ­–  jóvoltából kiváló kapcsolatai voltak a magyar szellemi élet legnagyobbjaihoz ­– kezdte bemutatását Kelecsényi Ágnes. Egyetemi tanulmányait – magyar állami ösztöndíjak segítségével – Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte, klasszika-filológiát, indológiát és iranisztikát tanult. A diploma megszerzése után, 1884 és 1886 között Oxfordban, Cambridge-ben és Londonban végzett kutatásokat. Kötelező katonai szolgálatot teljesítve 1885-ben elvégezte a Ludovika Akadémia önkéntesi térképészeti tanfolyamát. Mivel hazai egyetemeken nem tudott állást kapni, Indiába utazott, ahol Hirschler segítségével előbb a pandzsábi egyetemen tanított, majd régészeti felügyelőként dolgozott egészen a nyugdíjazásáig.

Tudományos érdeklődése kezdettől fogva India, Irán, Kína és a Nyugat közötti történelmi kapcsolatokra összpontosult, tevékenysége meghatározó a Selyemút történetében.

Nagyon büszkék vagyunk arra – hangsúlyozta Kelecsényi Ágnes –, hogy az Akadémia könyvtárában kezdett el foglalkozni a tudományával, és hogy egész életében támogatta adományaival. 1922-ben például, amikor Trianon után az MTA nem tudott könyveket vásárolni, akkor Stein Aurél felajánlotta az összes nélkülözhető könyvét.

Tevékenysége meghatározó a Selyemút történetében

Stein Aurél három belső-ázsiai expedíciója (1900–1916)

 

Első expedíciójára 1900-ban indult el, és egy év múlva fejezte be. Kínai-Turkesztánban végzett ásatásokat, majd térképészeti felvételeket készített a Kunlun-hegységben.

Hogy miért pont ide utazott először? Akkoriban erről a területről nagy számban kerültek elő kéziratok, megfejtésükkel Európa-szerte foglalkoztak a tudósok. Egyszerűen kíváncsi lett ezekre a lelőhelyekre. Amikor az indiai kormány segítségével engedélyt kapott a beutazásra, megkezdődött az sorozat, amely 1916-ig tartott: három nagy expedíció során járta be a térséget.

A kiállításon láthatók Stein ez időkből származó fotográfiái, amelyek kiváló érzékkel, fantasztikus technikai tudással örökítik meg az expedíció helyszíneit, az ottaniak mindennapjait. Az 1890-es években kezdett el a fotózni, és  fényképeit mindvégig régészeti és földrajzi munkássága fontos dokumentációs eszközének tartotta. Több mint 8000 darabból álló fotógyűjteményét az MTA-ra hagyta.

Második útja során még nagyobb területen tárta fel a kelet-turkesztáni kultúra emlékeit. Azon az úton is haladva, amelyen hajdan Marco Polo járt, 240 km-n át felmérte például a Han-korban a hunok betörése ellen épített Nagy Falat, és megállapította, hogy nem csupán védelmi célokból épült, „mint hinni szokás”, hanem azért, hogy nyitva tartsa az utat „az erélyes hadi előnyomulásra”.

1907 márciusában elérkezett Dunhuangba is, és elvégezte a felbecsülhetetlen értékű leletek feldolgozását.

 

Egy alkotás az Ezer Buddha barlang 45 000 négyzetméternyi falfestményből

A harmadik belső-ázsiai expedíciója volt a leghosszabb, 1913-tól 1916-ig tartott. A végzett munka tudományos leírása, az Innermost Asia, 1928-ban jelent meg.

A kiállítás bemutatja Stein Aurél hatalmas kutatói-felfedezői életútjának többi szakaszát is: azt, amikor régészeti felügyelőként Indiában végzett feltárásokat, vagy amikor a nagy makedón hódító, Nagy Sándor keleti hadjárata egyes csatáinak pontos helyszínét határozta meg. Csakúgy, mint az 1930-as évekbeli négy iráni régészeti expedícióját.

Stein Aurél mindig igyekezett az új és új lehetőségeket kihasználni, így az akkor kibontakozó légi archeológia lehetőségeit. Szíria területén már idős emberként készítette a kiállításon is látható légifelvételeit.

Sok egyéb érdekes dokumentum teszi érzékletessé az életutat. Például az az útlevele, amelyben különös ismertetőjeleként szerepel az adat: „jobb lábának az ujjait amputálták”. A harmadik expedíció során történt, hogy amikor magas hegyekben térképeket készített, lefagytak a lábujjai. Látható az a dokumentum is, amelyben lerajzolja a cipésznek, miként készítse el a bakancsát.

A kiállítás – és élete – utolsó állomása Afganisztán, ahová világ életében szeretett volna eljutni. Már-már megvalósíthatatlan álomnak tűnt, amikor egy régi amerikai ismerősét – akivel egy 1929-es amerikai előadói körútján ismerkedett meg – kinevezték kabuli nagykövetnek. Ő intézte el, hogy az ősi Baktria földjén folytathasson ásatásokat.

1943. október 19-én érkezett meg, rögtön belevetette magát a munkába. Három nap múlva megfázott, szélütés érte, és október 26-án meghalt.

A nagykövet jegyezte fel utolsó szavait: „Csodálatos életem volt, és nem is fejeződhetett volna be boldogabban, mint Afganisztánban, ahová hatvan éve vágytam eljutni.”

2018. november 29.