A Christie’s májusi kortárs aukcióján, ahol a modern és kortárs művészet csúcsdarabjait kínálták, a 39 indított tétel között szerepelt Jean-Michel Basquiat (1960–1988) In This Case című festménye, amely magasan az előzetes becsértéke fölött, annak csaknem a dupláján, 93,1 millió dollárért (27,4 milliárd forint) kelt el. Ez a második legmagasabb ár, amelyet Basquiat műért adtak.
De ki is Jean – Michael Basquiat, aki lassan egy 20 század végi művészikonná, szupersztárrá válik a szemünk láttára?
Az biztos, hogy az utóbbi évek legfontosabb művésze, az első fekete festő, aki átlépte a 100 millió dolláros álomhatárt. 2017 májusában a Sotheby’s New York-I árverésén 110,5 millió dollárért vette meg Basquiat 1982-es datálású, Untitled művét, Yusaku Maezawa, a negyvenes évei elején járó, rocksztárból lett japán üzletember-gyűjtő. Maezawa rendületlenül hisz Basquiat művészetében és abban is, hogy befektetési szempontból is jól jár majd a képei megvásárlásával. Mindenesetre oroszlánrésze van abban, hogy Basquiat mára legenda lett és egyre többen ismerik. De nincs egyedül Basquiat tehetségébe és zsenialitásába vetett hitével. A fiatal, fekete, street artból induló művész pályáját Andy Warholtól kezdve sokan egyengették. Bár tragikusan fiatalon, 28 éves korában meghalt mára mítosszá vált. 1988-ban, egy nyári hajnalon, saját hányásában fekve találták meg a lakásában. Túladagolta magát. Jean-Michel Basquiat nyers, radikális festményei maradandó hatást gyakoroltak a művészeti világban és azon túl is. Mindössze néhány év alatt 20. századi ikon lett, a legdrágább amerikai festő, a legdrágább fekete művész, és ő festette a legmagasabb árú nyolcvanas évekbeli képet.
Basquiat 1960. december 22-én koraszülöttként látta meg a napvilágot New York-ban, Brooklynban, Puerto Rico-i anyától és haiti apától. Négy gyermek közül ő volt a a második; két húga szülelett még és volt egy idősebb testvére, aki nem sokkal a születése előtt meghalt. Már gyerekkorában kiütközött művészi tehetsége, aminek kibontakozását édesanyja, Matilde ösztönzte. Beíratta a Brooklyni Művészeti Múzeum foglalkozásaira és rendszeresen járt vele New York más múzeumaiba is. Kivételes nyelvérzéke is volt, 11 éves korára folyékonyan beszélt az angol mellett franciául és spanyolul. Hatéves korában elütötte egy autó, és olyan szerencsétlenül tört el a karja, hogy több helyreállító műtétre is szüksége volt. Gyógyulását elősegítendő, édesanyja megajándékozta egy, a 19. századi orvosi tankönyvel, a Gray's Anatómiával, aminek inspiráló hatását ma kimutatják a művészettörténészek Basquiat művészetében. Mikor 13 éves lett, édesanyja mentális egészsége megromlott, elmegyógyintézetbe került, s a következő években ki-be járt a pszichiátriára. Legalábbis egykori férje, Basquiat apjának visszaemlékezése szerint. Mert a festő húgai szerint normális középosztálybeli életet éltek, az anyjuk mentális problémái nem számítottak súlyosnak és nem voltak szegények. Mindenesetre az tény, hogy a tehetséggondozással foglalkozó alternatív manhattani középiskolába járó Basquiat 17 évesen lelépett otthonról, haveroknál, barátnőknél aludt és pólókra, képeslapokra rajzolt, festett, ebből tartotta fent magát. Igazi balhés tinédzser volt, már az iskolában is elhíresült arról, hogy egyszer egy pitét dobott az igazgató arcába, de nem volt sem annyira szegény, sem annyira gettóarc, mint amennyire később terjesztette magáról. Aztán beiratkozott a School of Visual Arts -ba, ahol Keith Haring és Kenny Scharf lettek a legjobb barátai.
1978-tól kezdve Alsó-Manhattanben a Brooklynba vezető vasútvonalon járó kocsikon megjelent a SAMO grafitti szigno, ami Basquiatot és barátját Al Diaz-t fedte. A SAMO jelentése: ugyanaz a régi szar (same old shit). A falakra fújt rövid, társadalomkritikus epigrammáik felkeltették a The Village Voice újságíróinak figyelmét és egy cikket is publikáltak róluk. Mindezek ellenére, Basquiat soha nem tartotta magát graffiti művésznek és a SAMO sztori 1979-ben véget ért. Basquiatnak viszont festéket és vásznak vett a kor egyik befolyásos galériása Annina Nosei, aki először állított ki például Keith Haring- és Barbara Kruger-munkákat is, és megkérte, hogy álljon neki és fessen képeket.
A nagy áttörés Basquiat esetében 1980 júniusában következett be, amikor egy munkája bekerült a The Times Square Show-ba, egy radikális művészcsoportok által összehozott csoportos kiállításba. Az elhagyott belvárosi épületben megrendezett tárlaton Kenny Scharf, Jenny Holzer, Nan Goldin és Keith Haring művei is szerepeltek. A kiállítás egyértelmű és osztatlan médiasikert aratott, és segített elindítani Basquiat karrierjét. De még egy fontos és kihagyhatatlan eleme van ennek a karrierépítésnek. Basquiat 1980-ban, a Soho egyik éttermében megismerkedett az általa nagyra tartott Andy Warhol-lal, akinek nagyon is sokat köszönhet. Ekkor még csak arra volt lehetősége, hogy megmutassa Warholnak egy fotókollázsát, de két évvel később Bruno Bischofberger műkereskedő elvitte magával Basquiatot a Factoryba, ahol Warhol a karizmatikus hatású fiatal festő varázsa alá került. Elkezdtek együtt dolgozni, és nem egyszerűen összebarátkoztak, hanem szimbiotikus kapcsolatba kerültek. Ronnie Cutrone, Warhol egyik stúdió-asszisztense azt mondta erről, hogy kölcsönösen használták egymást. Basquiatnak szüksége volt Warhol hírnevére és befolyására, Warholnak pedig a fiatal festő életenergiájára, vérfrissítő hatására. 1983 és 1985 között több közös festményt is készíttetek és 1985-ben közös kiállítást is rendeztek.
De azért Basquiatnak Warhol nélkül is volt élete. 1982 márciusában galériása, Nosei önálló kiállítást rendezett a munkáiból, és már a megnyitón minden képet eladott. Ekkortájt
Nosei galériájának pincéjében lakott és festett, miközben a gyűjtők bejártak hozzá nézegetni, hogyan fest. Az egyik róla készült dokumentumfilmben hangzik el, hogy a fekete festő a gazdag fehér gyűjtők előtt performanszot adott elő: némán festett. A képei iráni keresletet most a Black Live Matter korszelleme is növeli, a fekete művészeknek egy fontos hivatkozási pont lett, már csak azért is, mert mindegyik alkotása azzal foglalkozik, -az emberi létezés alapkérdésein túl -, hogy mit jelent feketének lenni. A fekete hírességeket felvonultató képeken gyakori motívum a korona, ami egyszerre felemel és szenvedésre utal.
Az 1982-es évet tartják a legfontosabbnak az életműben, a legmagasabb árú festményei is többnyire ebben az évben, vagy a következőben születtek. Olaszországban is járt ekkor és kiállított a kasszeli Documenta VII-en. Basquiat maga is úgy tartotta, nyilatkozott is erről, hogy a legjobb képeit 1982-ben készítette. Ebben az évben Madonnával, a feltörekvő énekesnővel járt, és megismerkedett Gagosiannal, akinek Los Angeles-i galériájában kiállított.
Basquiat a nyolcvanas években azon kevés afroamerikai művészek egyike volt, aki sikeressé tudott válni a túlnyomórészt fehérek uralta művészeti világban. Ma pedig példakép a fekete művészeknek, mitikus zseni, és egyike azoknak a tehetségeknek, akik 27 évesen túladagolták magukat, mégis kihagyhatatlan életművet hagytak itt maguk után.