Feltárulnak a műtárgypiac titkai

Az aukciós világ – stádium, motivációk és háttérmechanizmusok

Kováts Dávid előadása a Kortárs Műgyűjtő Akadémia szabadegyetemén

Előadás

Az aukciós világ protokollja szokatlannak, misztikusnak vagy érthetetlennek tűnhet a kívülállók számára, csaknem annyira, mint a baseball annak a nézőnek, aki nem ismeri a játékszabályokat. Az aukciók a másodlagos műtárgypiac legfontosabb helyszíneiként nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az art world globális gépezetében. E mechanizmusok ismerete közelebb viheti a hallgatóságot a kortárs művészet értékrendjének, valamint a művészeti és üzleti világ kapcsolatának megértéséhez. Így számos ponton leránthatja a leplet erről az izgalmas, bennfentes titkokkal átszőtt területről.
 
A titkok feltárója Kováts Dávid aukciós szakértő, aki korábban a Sotheby’s-nél szerzett értékes szakmai tapasztalatokat. Alapító-tulajdonosa a Dobossy Aukciósháznak, és a Collectorism globális startup vállalkozás vezetője. 

A Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) őszi előadás-sorozatán a CCA hallgatókkal együtt művészetkedvelők, érdeklődők, fiatalok és idősebbek egyaránt, korhatár nélkül vehetnek részt az Ybl Budai Kreatív Házban. Az előadások „A sikeres kortárs műgyűjtés alapjai” című népszerű kurzushoz kapcsolódnak. A Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) célja, hogy olyan alternatívákat nyújtson, amely túlmutat a felsőoktatás tananyagán, és közelebb vihet a kortársművészet általános megértéséhez, amely korunk globálisan fontos, aktuális kihívása.  

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az érkezőket csak a terem befogadóképessége erejéig tudjuk beengedni (a regisztráltakat elsőként), ezért előre is szíves megértésüket kérjük.

Regisztráció, érkezés, helyfoglalás: 17:00-17:30

Az előadást zárt láncú közvetítéssel élőben lehet majd követni, a regisztráltak e-mailben kapnak hozzá belépési kódot.

Bónusz: a résztvevők között 2 darab, a CCA őszi kurzusának egy napjára szóló részvételi lehetőséget sorsolunk ki.