Japán gyűjtemények nyomában

 

Előadó Kiss Sándor, a Japán vonzásában könyv szerzője

 

Nem mindennapi történetek Delmár Emilről, Faragó Ödönről, Giergl Kálmánról, Hopp Ferencről, Kertész K. Róbertről, Lindh Marcelláról, Szemere Attiláról és Xántus Jánosról a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum előadásán

Előadás

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és az Ybl Budai Kreatív Ház közös ismeretterjesztő sorozatának célja, hogy a nagyközönséget megismertesse a 19. század második felében élt utazók életével. Közös jellemzőjük a műgyűjtés iránti szenvedély. Miért éppen Kelet felé indultak? Milyen járművel utaztak? Meddig tartott egy-egy útjuk? Hol szálltak meg? Mi alapján gyűjtöttek? Hol vásárolták gyűjteményük darabjait? Többek között ezekre a kérdésekre kaphat választ az érdeklődő közönség.

A sorozat negyedik rendezvényének előadója Kiss Sándor, aki kereskedelmi diplomataként 11 évet szolgált Japánban. A magyar-japán kapcsolatok ápolásáért és kutatásáért Akihito császár 2014-ben a Felkelő Nap Rendjével tüntette ki.

Kiss Sándor elöljáróban elmondta: a kiegyezés utáni Magyarországon ázsiai, s ezen belül japán ritkaságot gyűjteni izgalmakat rejtő kihívás volt. Az expedíciók kollekciói mellett magángyűjtőink tematikus gyűjteményei is mesterdarabokat őriztek. Közülük jó néhányan Japánban is jártak, de akadtak olyanok is, akik európai és amerikai utazásaik során hozták létre és gyarapították gyűjteményüket. „Előadásomban szó lesz Delmár Emil, Faragó Ödön, Giergl Kálmán, Hopp Ferenc, Kertész K. Róbert, Lindh Marcella, Szemere Attila és Xántus János gyűjteményéről, valamint elmesélem a hozzájuk kötődő nem mindennapi történeteiket is.”

 

A 17.30-kor kezdődő program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés itt: azsia@budaikreativhaz.hu