Horváth Lóczi Judit: keresem a festészet és a térbeliség találkozási pontjait

 

Felfedezők – kilenc fiatal művész közös kiállítása az Ybl Budai Kreatív Házban

 

A Budapest Art Mentor program kilenc fiatal képzőművész számára nyújt bemutatkozási lehetőséget. A Felfedezők című tárlat nem kevesebbre vállalkozik, mint megmutatni, hogy a posztmodern és a konceptuális művészet után mi az a forma és mód, amely által ki tudják fejezni érzéseiket, gondolataikat, felfedezéseiket a művészek. Az augusztus 30-án nyíló kiállítás előtt naponta bemutatunk egy-egy alkotót, negyedikként – ábécérendben, Ádám Zsófia, Gaál Kata és Hajas Katinka után – Horváth Lóczi Juditot.

News

Horváth Lóczi Judit tájépítészként diplomázott, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett színdinamikai szakmérnöki másoddiplomát. 2011 és 2014 között a Budapesti Metropolitan Egyetemen végezte el a képi ábrázolás szakot. 2017-ben bekerült a Budapest Art Mentor program hallgatói közé. 2015-ben Barcsay-díjjal jutalmazták, idén pedig a Hungary Emerging pályázat 10 nyertese között volt, így ő is szerepelhet az Egyesült Államokban megrendezendő kiállításokon.

„A klasszikus anyagok mellett szeretek új és extrém tárgyakat, matériákat felfedezni, és használni” – avat be az alkotási folyamatba. „Munkáimat mindig élethelyzetek vagy személyes történetek inspirálják, amelyeket absztrahálok, és egyszerű geometrikus formákkal jelenítek meg.”

Új sorozatai formázott vászonalapokra készülnek, amelyekre gyakran applikál lézervágott falemezeket vagy más áttört elemeket. Mint elmondta, a jövőben igyekszik folytatni ezt az irányt, felfedezni az átvágott felületek különleges árnyékait, valamint a festészet és térbeliség lehetséges találkozási pontjait.

August 23, 2018.