Megnyílt a Felfedezők 2.0

Tizenkét művész alkotásait tekinthetik meg látogatóink

Hivatalosan is megnyílt az Ybl Budai Kreatív Ház legújabb kiállítása, a Felfedezők 2.0. A Budapest Art Mentor program tizenkét művészének munkáit tárlatvezetéseiken maguk az alkotók is bemutatják.

Event

Az augusztus 29-től szeptember 29-ig megtekinthető Felfedezők 2.0 című kiállítás megnyitóján Kaiser Kata, az Ybl Budai Kreatív Ház művészeti vezetője köszöntötte az épület teraszát megtöltő közönséget. Emlékeztetett: 2018-ban Felfedezők címmel az Ybl Budai Kreatív Ház adott otthont a Budapest Art Mentor program első évfolyama kilenc művészének. Ez volt az első csoportos tárlat az átfogó rekonstrukció eredményeként megújult, nem sokkal korábban, 2018 májusában megnyitott épületben. A Budapest Art Mentor program célja egybecseng az Ybl Budai Kreatív Ház missziójával: kreatív, fiatal művészek, kortárs gondolatok és kezdeményezések felkarolása, bemutatása – tette hozzá Kaiser Kata. 

A második Felfedezők kiállítás, vagyis a Felfedezők 2.0 című tárlat egyben a Budapest Art Mentor program második évfolyamának "ballagása" – mondta el Bérczi Linda, a Budapest Art Mentor program vezetője. Egy ilyen kiállítás megrendezése mindig csapat erőfeszítéseinek eredménye, ugyanakkor ki kell emelni a kurátor, Tóth Pál Sándor munkáját, aki tizenkét művész alkotásait rendezte össze egy egységes kiállításba, amelyre igen ritkán van példa – emelte ki. A Budapest Art Mentor programról szólva elmondta: a képzésbe csak szakdiplomával rendelkező képzőművészeket vesznek fel, a cél ugyanis nem az alkotók szakmai tudásának csiszolása, hanem, hogy lehetőséget teremtsenek a fiatal művészeknek a magyar és a nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra.

A köszöntők után a kiállító művészek bemutatásával folytatódott a megnyitó. Ábel Tamás üvegművészről elhangzott például, hogy 15 éves kora óta foglalkozik üveggel és munkáira már külföldi galériák, kiállítóterek is felfigyeltek. Balázs Nikolett képzőművész környezete anyagainak felhasználásával sajátos világot elevenít meg, a peremlétről mesél, és az általa kapott vizuális örökségről. Diósi Máté fotóművész digitális és analóg fotográfiái aktuális, lokális és globális jelenségekre reflektálnak.

Fülöp Gergő képzőművész sokszor monumentális képein és installációin a jelen bizonyosságainak megingatására törekszik. Gombos Andrea szobrász különböző technikákkal és anyagokkal kísérletezik, melyekkel az individuum létét, annak szerepét értelmezi. Horváth Ágnes képzőművész generációjának a social mediáról alkotott tapasztalatait, a magánéletre és nyilvánosságra történő hatásait sűríti ellentétpárokba. 

Klájó Adrián képzőművész munkáira olykor az újrealista tárgyhalmozás jellemző, míg más esetekben az arte povera, a szegényes művészet poétikájához állnak közel. Majoros Áron szobrász a transzparencia, a fény és a színek aspektusait, az általuk közölt gondolatiság lehetőségeit vizsgálja munkáiban. Mézes Tünde képzőművészt elsősorban a kisajátítás és reprodukálás jelensége foglalkoztatja.

Mikola Tamás képzőművész munkásságában központi szerepet játszanak a maszkok, mint a felvett társadalmi szerepek megtestesítői. Németh Marcell szobrász két és három dimenzió között egyensúlyozó fémlemezein ember alkotta tájak, ipari látképek bukkannak fel. Pál Katja festő képein magát a médiumot, és annak nézővel való kapcsolatát vizsgálja.

Nézze meg a megnyitón készült képeinket