A házról

2018 - az újjászületés éve

Nyitott, kulturális közösségi tér a Duna-parton

"Kevés budapesti épületben párosult annyira a mérnöki cél kielégítése a művészi szempontokkal, mint Ybl gépház-kioszkjában” – írta Ybl Ervin az építész munkásságáról szóló, 1956-ban megjelent kötetében. Ybl Miklós ugyanis egy igen komplikált ipari létesítményt rejtett esztétikai és építésztechnikai bravúrral művészi köntösbe, ráadásul a Várkert Bazárral harmóniában. A nagyközönség tetszését tovább fokozta a firenzei reneszánsz stílust idéző épületben működő kávéház, amely nagyon hamar a budaiak divatos helyévé vált. Ugyanakkor mint műszaki objektum is kitűnően működött: a gőzgépek 24 000 akó szűrt Duna-vizet juttattak fel naponta a királyi palotába. 
 
A vendéglátó-funkció kisebb megszakításokkal végig kísérte a ház több mint százéves történetét. Működött zenés-táncos szórakozóhelyként, táncegyüttesi próbateremként, kaszinóként és különböző rendezvények helyszíneként is. A második világháborús sérüléseket kisebb-nagyobb mértékű renoválásokkal igyekeztek javítgatni, 2009-től azonban üresen állt, állapota jelentősen leromlott.
 
Az épület történetéről itt olvashatsz bővebben

A fordulat akkor következett be a hányatott sorsú épület történetében, amikor 2016-ban a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába került. Ekkor nemcsak külső és belső megújításáról kezdtek el gondolkodni, hanem egy új működési funkció kialakításáról is. Már nem egy zárt középület újratervezése volt a cél, mint amilyen például a kaszinó volt, hanem egy nyitott, a művészetek számára is új lehetőséget nyújtó térszerkezet megalkotása. Így formálódott és kristályosodott ki az Ybl Budai Kreatív Ház koncepciója: a történelmi műemlék legyen kulturális találkozópont a Duna partján, kortárs képzőművészeti kiállításokkal, interaktív eseményekkel, előadásokkal, workshopokkal, koncertekkel, filmvetítésekkel és családi programokkal. A hagyományok folytatásaként kávéházzal, kerthelyiséggel és terasszal. 
Csaknem másfél évig tartott a felújítás-restaurálás-átalakítás folyamata.

Nézd meg a megújulásról szóló filmünket:

Megújul az Ybl Budai Kreatív Ház

Az épület 

Az új funkcióhoz új térszervezés kellett, amely egyúttal lehetővé tette az egyes szintek közötti differenciált használatot. Ehhez például szükség volt több bejárat kialakítására is. A végeredmény egy 1162,87 m2 hasznos alapterületű ház, kiállító- és rendezvényterekkel, kávéházzal és egy kültéri terasszal.
A homlokzatot mesteri módon állították helyre, a belső részek pedig új köntöst kaptak az Ybl-féle architektúra újragondolásával. Így alakították ki például a kerti lejáratot, vagy hajtották végre a loggia üvegezését. 
Az évek óta sötéten álló épület – a Várkert Bazár ragyogását is erősítendő – elegáns díszvilágítást kapott, így a pesti Duna partról is megkapja a neki járó figyelmet. 

Loggia


Az épület egyik legszebb része a magas oszlopokra támaszkodó loggia. A félig nyitott, árkádos bejárati csarnok keresztboltíveit sgrafitto-groteszkek borítják. Az építészeti ritkaságnak számító eljárásnak az a lényege, hogy a sötét alapon egymásra felvitt különböző színű vakolatok egyes rétegeit visszakaparják-kikarcolják. Ezáltal rajzolódnak ki a díszítő motívumok a különböző színek előtűnésével. A Scholtz Róbertnek köszönhető eredeti sgraffito a 2017-es felújítás jóvoltából újra teljes pompájában érvényesül.
 
 

Különleges építészeti attrakció az az új üvegszerkezet is, amely elválasztja a külső tértől a loggiát, kizárva ezáltal a zajokat, a szelet, a hideget-meleget. Az üveg gyakorlatilag nem ér hozzá sem az aljzathoz, sem a boltozatokhoz, ráadásul még ki is nyithatók ezek a felületek. A loggia télen fűthető, nyáron hűthető, az érzés mégis olyan, mintha a szabadban üldögélnénk. Ráadásul valóságos meghosszabbítása – terasza – az innen nyíló belső kávéháznak.

előtte
utána

Kávéház


Az épületbe lépve a kávéház műemléki védettségű terébe érkezünk, amely visszaidézi az egykori Várkert Kioszk hangulatát. Az új színek és a bútorzat valósággal „kivilágosítják” a helyiséget, amelynek középpontjában az óriási bárpult áll. Berendezése modern, ugyanakkor magán hordozza a klasszikus elemeket is. 
 

előtte
utána

Aqua Kiállítótér


Az Ybl által tervezett szivattyúház szíve a kazánterem volt, amely mára egy szikrázóan modern kiállító- és rendezvénytérré vált. Az átalakítás során elhagyták a kaszinóbéli időkből megmaradt díszes küllemet, és egy letisztult, friss összbenyomást keltő teret alkottak, amely tökéletesen szolgálhat mindenféle stílusú tárlat helyszínéül.
 
 

előtte
utána

Kovásznai Szalon 


Az Aqua Kiállítótér Duna felőli részének emeletén hangulatos galériát alakítottak ki. Ez a tér valaha a gőzgépeket működtető mester lakása és cselédszoba volt. Ma a falakat Kovásznai György festő, animációs rendező expresszív, mozgalmas képei díszítik. Innen a terem elnevezése is, mely tisztelgés a kiváló alkotó munkássága előtt. A Kovásznai Szalon üvegablakaiból letekintve egy speciális perspektívából is megnézhető az Aqua Kiállítótérben elhelyezett tárlat.

előtte
utána

 Terra Kiállítótér 


Nemcsak kiállítótérként működik, hanem különböző rendezvények befogadására is készen áll. A pinceszinten lévő boltozott helyiségekben hajdan szenet tároltak, a Dunáról és az útról is be lehetett rakodni. Ide vezettek a föld alatti rakodóalagutak és a víztisztító ciszternák csatornái. Az új funkciót nyert gyönyörű boltozatos tér megközelítése nagyon nehézkes lett volna, ezért a kert felől új bejáratot kapott.
 

előtte
utána

Terasz 


A fogadótérből nyíló kertből egy üveghídon át érhető el a terasz, melyet egy áttetsző üvegkorlát ölel körbe. A teraszra vezető üveghíd egy lesüllyesztett tér fölött helyezkedik el, ahová lépcsőn lehet lejutni a pinceszintig, a Terra Kiállítótér újonnan kialakított bejáratáig. Ez félkör alaprajzú terület pontosan az épület tengelyében áll. A félkörívvel szembeni falon kapott helyet Ybl Miklós portréja, mely Majoros Áron Zsolt alkotása. A 2x2 centiméteres fekete rozsdamentes acél pixelekből álló portré, nemcsak a géniusz tervezőt ábrázolja hitelesen, hanem egyben utal a pixelek szétáradásával a szellemi hagyaték tovább élésére. Az Ybl Budai Kreatív Ház létrehozói ezzel fejezik ki hódolatukat a híres építész-alkotó iránt.