Li Qiang kiállítása

Az 1966-ban született Li Qiang a pekingi művésztársadalom ismert alkotója. Művészetében a mainstream tömegtermékeknek - melyekre mindennapjaink fontos részeként tekintünk - egy határozott gesztussal fordít hátat, és bagatellizálja: a magazinok lapjait, melyeken ezek hirdetésiért milliókat fizetnek a nagy cégek, darabokra szakítja, és a tudatos tépéseknek, darabolásoknak eredményeképpen új értelmezési réteg bontakozik ki. Újságok, azaz hirdetőfelületek sokasága alakul át így békésen morajló tengerré, tudást szimbolizáló könyvkupaccá vagy éppen nagy filozófusok portréjává.

A Pekingben élő és alkotó képzőművész számos egyéni tárlaton mutatkozott be Kína-szerte. Munkái nemzetközi kiállításokon is megfordultak. Önálló kiállítással jelentkezett például a New York-i Eli Klein Galleryben, és többekkel szerepelt a neves Voice of the Unseen tárlaton Velencében, a 2013-as Biennálé kísérő rendezvényén.

„A tépés nagyban különbözik a kollázstechnikától”

„Alkotásaimon keresztül a társadalmi rétegeket, a város alakulását és a vidék hanyatlását vizsgálom – Kína történelmi fejlődésének tükrében. Az egyenlőség, a szabadság és az egyéni jogok, amelyek a jelenkor kínai emberének alapvető igényei, egyben művészetem fő témái” – fogalmazta meg ars poeticáját Li Qiang. Annak jártunk utána, miként alkot, mi foglalkoztatja.

– Amikor egy alkotásomat szemléled, nemcsak egy gazdagon ábrázolt absztrakt tájat látsz! Ott van benne a folyamatosan változó kínai kultúra történelmi panorámája" – mondta Li Qiang.

– Nagyméretű absztrakt képinstallációim magazinok, újságok, könyvek médiumként való felhasználásával készülnek. Egyedi technikát alkalmazva ezeket az adathordozókat összekapcsolom, a keret és tér korlátai alól feloldva szabadságukat kiterjesztem, így önmaguk válnak anyaggá és nyelvezetté – avatott be az alkotás folyamatába.

Alkotásmódom nagyban különbözik a kollázstechnikától – folytatta –, hiszen abban a különböző anyagok egymáshoz illesztésével a „hozzáadás” gesztusa valósul meg. Az én kifejezésmódom pedig az elvételre épül, a „kivonásra”. A különböző rétegekben lévő képek és információk a tépés során alakulnak absztrakt vonalakká és mintázatokká.

Hogyan lehet egy régi elbeszélés felépítéséből kivonni új jelentést? A régi képekben hol keressük a kapcsolatot a valós élettel? Vagy a valós képekben hol rejlik a tradíció és a múlt ábrázata? – az ezekre a kérdésekre adott válaszok keresése jelenti művészi kifejezésmódom fő inspirációját.

A kép iránti érdeklődésem a kép értelmének mélyebb feltárásából és megkérdőjelezéséből ered. Egyéni módon lépek be a műbe, amikor a város térképét, az épületek pozícióját egy fa alakjában jelenítem meg – te is láthatod a város végtelen terjeszkedését, melyben az ember ereje és hatalma fokozatosan eltörpül.

A mű egyéni helyzetem és attitűdöm kifejeződése. Jiangsu tartomány egy félreeső kis falvából felköltözve Kína politikai és kulturális központjába, Pekingbe, szemem elé tárult a város végeláthatatlan térhódítása, amely megváltoztatja a benne lakók életterét. A különböző helyekről érkezett emberek társadalmi helyzetükből, származásukból adódóan más-más teret tudnak kivívni maguknak.

Művészetemen keresztül vizsgálom a társadalmi rétegeket, a város alakulását és a vidék hanyatlását, mindezt Kína történelmi fejlődésének tükrében. Az egyenlőség, szabadság és egyéni jogok, mely a jelen kor kínai emberének alapvető igénye, egyben művészetem fő témája – fogalmazta meg ars poeticáját. Amikor egy alkotásomat szemléled, nemcsak egy gazdagon ábrázolt absztrakt tájat látsz! Ott van benne a folyamatosan változó kínai kultúra történelmi panorámája – emelte ki.

Budapest mint ihlető forrás

Li Qiang több alkotása kifejezetten az Ybl-házbeli kiállításra készült. Ráadásul Budapest nem csak a kiállítás címadó képzőművészeti alkotását ihlette. Ennek bizonyságául álljon itt egy költeménye!

Li Qiang élete és művészete

Jiangsu tartomány egy kis falvában született 1966-ban.

A ’90-es évek elején készített nyomataiban különösen nagy hangsúlyt kapott a vidék kultúrájának egyszerű mintázata.

A 2000-es évektől kezdi kiszélesíteni művészi eszköztárát a képek, installációk, mozdulatok és más médiumok felhasználásával, hogy a vidék művészetét még tartalmasabban fejezze ki.

2009-től a könyvek és magazinok jelennek meg közvetítő eszközként, és ekkortól válik – egyedülálló módon – a tépés módszere alkotói módszerévé.

Az eredetileg sok képet és szöveget tartalmazó könyvekről és magazinokról leszakítja a színt és írást, átváltoztatja egyszerű vonalakká és betűkké. Minden egyes vonal a körülötte lévő színek kivonásával kel életre, minden egyes betű a rengeteg iromány kitépésével válik igazán betűvé. E folyamat közben az eredeti képek és szövegek papír fecnikké válnak. A „tépés” módszerével a hagyományos médiát lerontja, majd újra alkotja.

Nézze meg a kiállításhoz készült katalógusunkat!