Felfedezők – alkotói tárlatvezetés 2.

Horváth Lóczi Judit, Mátyási Péter és Szakál Éva mutatja be a kiállítást

Tárlatvezetés

A három művész egyikét, Horváth Lóczi Juditot arról kérdeztük, milyen programra számíthatnak a látogatók, hogyan lesz szó a jelen nem lévő másik hat alkotó műveiről.

„Mivel már elég jól ismerjük egymást, hiszen egy éven keresztül együtt jártunk a Budapest Art Mentor program képzéseire, és ráadásul közösen készültünk a kiállításra, nem lesz gond a többiek munkáiról is szót ejtenünk. Beszéltünk is már arról egymással, hogy sokkal hitelesebb lesz a kép, ha mindannyian elmondjuk személyes benyomásainkat a többiek munkáiról is. A látogatóknak is bizonyára izgalmas lesz, hogy a művészek mit látnak egy másik alkotó műveiben. Én például nagyon kíváncsi vagyok a technikákra. Azt is próbálom megfejteni, hogyan készült, miből, az alkotóját is kikérdezem erről.”

Az Ybl-ház bejáratának két oldalán elhelyezett kompozícióiról elmondta: „nagyon jó érzés ott látni őket. A megnyitó óta sokat járok vissza, ismerősöket is viszek, megmutatni nekik a kiállítást. Hosszú és izgalmakkal teli folyamat előzte meg a dolgot, mert korábban nem készítettem kültéri szobrokat, ezek is időszakosak. Végül megtaláltam a segítőket, a megfelelő anyagokat, és más szobrászoktól is kaptam tanácsokat. Boldog vagyok, hogy kipróbálhattam ezt is.”

Ferenczy Bálint művészettörténész a kurátori tárlatvezetésén azt emelte ki, milyen jól megtalálták a helyüket a kortárs alkotások a 19. századi palotában. Az alkotók hogyan találták meg itt a helyüket? – kérdeztük.

Amikor az Ybl-ház mint kiállítóhely szóba került, nagyon-nagyon örültem ennek. Korábban ugyan nem jártam bent, de távolról mindig is csodáltam, milyen különleges palota. Az első bejárásnál ez az érzés tovább fokozódott bennem. Fantasztikusan inspiráló környezet, nem steril, mint mondjuk egy whitecube-galéria. Nagyon sokat ad hozzá a kiállításhoz. Érezhető is a feszültség a 19. századi épület és a kiállított munkák között. De ez egy jó feszültség: látszanak a különböző korok, és értékük összeadódik – mondta el Horváth Lóczi Judit.